- Soo Hee, várj egy percet. – fut utánam a folyosón Jong Hyeon.

- Mi van már JR? – akaratlanul fordulok vele szembe. Megáll előttem lihegve, kicsit kifújja magát, majd belekezd.

- Tervezel valamit ma estére?

- Nem igazán. De nem ma van a sulis party?

- De, azért kérdezem. Eljössz?

- Ha jön Minhyun is, nem.

- De most miért? Nem kell vele lenned. A lényeg, hogy én, mint a legjobb haverod, ott leszek és jól fogjuk magunkat érezni. Nem kell törődnöd vele. Hidd el, hogy Ő ugyanannyira utál téged, mint te őt, szóval még csak szóba állnotok se kell. – nagyon rá akar venni a dologra. Húzom még kicsit a számat, végül mégiscsak belemegyek. Úgyse tudnék nagyon mást csinálni.

- Legyen.

- Király! Akkor estére csípd ki magad. Mellesleg fel fogunk lépni, szóval még egy ok, amiért ott kell lenned. Ja, és még valami. Előírás, hogy kell lenni rajtad valami rózsaszínnek.

- Úristen. Fejen nem kell állnom esetleg?

- Nem te butus. – nyom egy puszit a homlokomra és eltűz. Ballagok tovább a folyosón, mikor nekimegyek valakinek.

- Óh, baz… Nem tudnál az orrod elé nézni? – a hang alapján is felismerem. Minhyun az.

- Ha nem te lennél, bocsánatot is kérnék, talán, de így. És ha most nem haragszol, mennék órára.

- Nem, menjél csak. Aztán jól nyaljál be Mrs. Lee-nek.

- Kapjad be. – bemutatom neki a középső ujjamat, és továbbállok.

 Az átka annak, hogy elit suliba járok az, hogy egy normális embert se ismerek, aki ne lenne gazdag és öntelt. Kivéve talán JR-t, bár őt azért nem tekintem önteltnek, mert már gyerekkorom óta ismerem.

Szüleim is gazdagok, de nem verem nagydobra a dolgot. Ők akarták, hogy ide járjak, pedig én nagyban elleneztem. Mikor kiderült számomra, hogy JR is ide fog járni, akkor törődtem bele sorsomba, hogy egy csapat nagyképű társadalom fog körbevenni 4 évig. A 2. évemet taposom most, mint jeles tanuló. Az osztályban én vagyok a legjobb, bár ez a lusta, elkényeztetett népség már nem is foglalkozik a tanulással. Egész nap csak a kütyüiken nyomják a közösségi oldalakat. Nem mondom, én is szoktam, de az csak azért van, mert többnyire egyedül vagyok az iskolában. JR a bandájával lóg, akiket bírok, de ott van Minhyun is, akit egyenesen rühellek. Hogy miért? Mert egyszerűen bunkó. Amikor Junior Royal összehaverkodott velük, áthívott hozzájuk, hogy bemutassa nekem őket. Rennel azonnal megtaláltuk a közös hangot, viszont Minhyun még csak meghajolni se volt képes. Köszönni se, semmi. Lenézően méregetett, majd mikor megszólta a ruhámat, kiborultam, és rátapostam a lábára. Elkezdett hisztizni, mert össze mertem koszolni az új Lacoste cipőjét, és akkor nem bírtam tovább. Leléptem.

- Mrs. Lee, elnézést, azt hittem… - bocsánatkérően meghajolok egymás után háromszor.

- Semmi gond, üljél le. – szerencsém, hogy jó kapcsolatot ápolok az angol tanárommal, máskülönben már megkaptam volna magamét.

Leülök JR mellé, aki folyton hátrafelé forgolódik Baekhohoz és Renhez. Folyamat kuncognak valamin, és ez irritál, mert nem tudok a tanárra figyelni. Rácsapok a könyvemmel JR vállára, aki azonnal visszafordul és sajgó vállát kezdi simogatni.

- Ezt most miért kellett? – suttogja.

- Maradj kussban. Nem hallom a tanárt. – csitítom.

- Hé, ti ott hátul. Maradjatok csendben.

- Elnézést Mrs. Lee. – negédes hangon felelem. JR megbök és ránézek. – Mi az?

- Ne puncsolj már neki ennyire. Soo Hee, ha nem ismernélek, az iskola legnagyobb gázának tartanálak. Lazulj el. Nagyon jó csaj vagy, de próbálj meg egy kicsit megváltozni. Ne legyél már ennyire stréber. – elpirulok. Soha nem mondta még nekem, hogy jó csaj vagyok.

- Nem vagyok az. Teljesen más, hogy nekem a jegyeim nem olyan szarok, mint a suli nagy részének.

- Te tudod, de én a helyedben változnék egy kicsit. Soha nem lesz így pasid.

- Nem is kell. – rám hagyja, de az óra további részében szavai csengenek a fülembe. Mégis kéne változnom? A party! Talán ott meg tudnám mutatni, hogy nem vagyok olyan nyomi, mint azt gondolják.

- Köszönöm a figyelmet, aztán jó szórakozást estére, de csak okosan. – mondja kedvesen a tanárnő. Szokáshoz hívően mindenki kirohan a teremből, telefonok elő és kezdődhet a chatparty. Én kibandukolok, és mivel nem lesz több órám már, egyszerűen kisétálok az épületből.

- Soo Hee, te vagy az? – ordítja a konyhából anyám.

- Aha. – bemegyek hozzá. Vonakodva, de rá kell térnem a lényegre. – Anya, esetleg… nem mehetnék el ma este a sulis elit partyra?

- Na, mi történt veled?

- Hát...

- Menjél csak nyugodtan. – megsimogatja a hajam.

- Köszönöm. Adnál egy kis pénzt, hogy tudjak venni magamnak pár dolgot?

- Persze, de ne költsd el az egészet azért.

- Nem fogom. –felszaladok a szobámba és levetem az egyenruhámat, majd egy lazább, de mégis csinos ruhát veszek fel a városba.

Miután megvettem a megfelelő ruhát(A RUHA), hazamentem és nekiálltam készülődni. Kicsit erősebb smink a szemhéjamon, tus, hosszú szempillák, egy halvány rúzs. A hajamat feltűzöm úgy, hogy kicsit rakoncátlan legyen, pár tincs a vállamra hullik. Mikor tizenhat lettem egy vágyam volt, hogy befesthessen a hajam szőkére. Sok unszolás után megengedték nekem, és most örülök is neki, hogy e mellett a szín mellett döntöttem, mert tökéletesen illik a ruhámhoz. Felveszem még hozzá az újjonan vett magas sarkúm is.(A CIPŐ)

Egy nagyot nyelve lépek az egész alakos tükör elé, hogy lássam a végeredményt. Magamra se ismerek. Elakad a lélegzetem.

- Nagyon csinos vagy. – nyit rám anya. Egy örömmosolyt engedek arcomra, majd elpityeredem. Letörölöm gyors a könnyeket, nehogy szétkenődjön a sminkem. – Itt van már Jong Hyeon érted.

- Megyek. – letipegek a lépcsőn, melynek aljában már JR vár a fellépős ruhájában.

- Nagyon, sőt, iszonyatosan szexi vagy Soo Hee. – dicsérete megint csak pirulásba torkollik.

- Te is nagyon csinos vagy.

- Köszi. Gyere, menjünk. A többiek már várnak, mellesleg egy órával előbb kell ott lennünk, mert színpadi beállításokat kell még végeznünk.

- Akkor siessünk. – bepattanunk JR kocsijába és felvesszük a többieket is. (Igaz, nem lehetne még jogsia, de hát aki gazdag, az gazdag. A szülei elintézték neki, bár beletelt egy kis időbe, mire szabad utat engedtek neki. Viszont mikor letette a vizsgát elsőre, mindenki tökre ki volt akadva rá a suliba.)

Miután már a színpadi munkákkal is készen vannak a fiúk elkezdenek betódulni a diákok a partyra.

- Soo Hee, kérlek legyél elől. – suttogja a fülembe JR. – Hozz szerencsét. – kacsint egyet és felmennek a stagere.

- Annyeong Haseyo! – ordítja bele JR a mikrofonba. – Mi vagyunk a NU’EST és elsőnek itt a NU Establish Style Tempo. – beállnak a kezdő pózba és belekezdenek. Hihetetlen hangerővel rendelkeznek, mindenki tombol. Mikor ennek vége, újból felállnak egy másik pozícióba és – Face! – ordítja JR. Aztán elérkezik az a rész, amire a leginkább kíváncsi voltam. Minhyun előre lép, csillogó szemeit belefúrja enyémbe. Lábaim belegyökereznek a földbe, még a tánccal is leállok. Életében talán először nézett rám úgy, hogy nem a szánalmat látta bennem.

A fellépés után lesietnek a színpadról és a backstagebe mennek kicsit kifújni magukat, de JR odajön hozzám és behúz magával.

- Na, mi a véleményed kicsilány?

- Iszonyatosan VÁÁÁ! Mikor akartok menni egy Entertainmenthez?

- Attól félünk, hogy szétszednének minket. – mondja Aron.

- Ja, értem. De egy próbát megérne. Nagyon jók vagytok.

- Nem tudom, a Pledis-nél megpróbálhatnánk… - így Ren.

- Holnap elmentek és kész. – az asztalról leveszek egy pezsgős poharat és felemelem. – Rátok és a sikerre. – lehúzom. A többiek is ugyanígy tesznek.

Minden flottul halad. Már többen is felkértek táncolni, összeismerkedtem egy egészen normális csajjal, akinek a létezéséről tudomásom se volt, és a pia is rendesen fogy. A fő oka ennek én vagyok.

- Igyunk még! – megpróbálok felállni az ülőgarnitúráról, ami most a buli miatt lett idehozva, de visszaesek rá, valakinek az ölébe pontosan.

- Leszállnál rólam? – lök le magáról Minhyun.

- Rólad biztos. – lepördülök róla és a földre érkezek négykézlábra.

- Ez nem fog menni egyedül látom. – karomnál fogva felránt és kisiet velem az előcsarnokba.

- Hagyjál békén! Magamtól is tudom, merre vagyok. – azt se tudom, miről beszélek.

- Beszélni se tudsz rendesen. Menj haza inkább és pihend ki magad. Az rohadtélet, hogy át kell szenvedned egy másnaposságot.

- He? – nézek rá bambán.

- Semmi, hagyjuk. Hol van JR? Nem láttad?

- A-a. Bent – mutatok az ordító zene irányába – lehet, hogy kint van.

- Jobb, ha nem kérdezek tőled semmit. Egy értelmes mondatot se sikerült eddig összeraknod.

- Menjél csak bazzmeg, menjél! – hadonászok kezeimmel összevissza és ordítok, mint a fába szorult féreg. – Engem meg hagyj itt, egyedül.

- Itt is hagylak, ha nem fejezed be a kiabálást. Na, lássuk csak. JR-t tuti nem tudom felhívni, oda vissza meg már nem megyek. Hol laksz? – néz le rám, a földre.

-  Nem tom. – rántom meg a vállam.

- Nem tudod, hol van a házatok?

- Nem jut eszembe.

- Fasza. Akkor esetleg valami rokonod?

- Mittudjamén?

- Jó, akkor azok is kilőve. Egy megoldás van, de a hányinger is kerülget az ötlettől.

- Hallgatlak. – oldalasan döntöm nehézkes fejem.

- Adok helyet a házamban a kanapén, egy feltétellel.

- Mi az?

- Ha mostantól megpróbálsz velem kicsit kedvesebb lenni, azt megköszönném.

- Na, ebben nem csak én vagyok a hunyó. Paraszt vagy ám te is.

- De felőlem itt is aludhatsz a folyosón.

- Lehet, hogy jobban járnék, de elfogadom az ajánlatod, csak segíts fel innen. – csuklómnál megragad és felhúz. Csípőmet átkarolja, hogy legalább menés közbe ne essek hanyat. Én is átkarolom. Sose voltam még ilyen közel hozzá, ha azt az ütközést nem számítjuk bele. Igazából nem is olyan rossz mellette.

- Vedd le a cipőd, mert orbitális nagyot fogsz zakózni benne. – engedelmeskedek neki, felveszem a kezeimbe a cipőket. – Inkább azt add oda, mert el fogod veszíteni.

- Azért ne nézz már ekkora szerencsétlennek. – vissza akarom tőle szerezni, de nem adja.

- Nem adom, örülj neki, hogy egyáltalán viszem neked.

- Jól van, köszi. – durcázom.

Csöndben sétálgatunk, amikor kulcszörgésre leszek figyelmes. Minhyun rántja elő a kulcsot a kabátjából és dugja a zárba. Az kattan, kinyitja az ajtót és előre enged udvariasan. Amikor beér, felkapcsolja a villanyokat, világosság tárul elém. Minden olyan letisztult. A fehér szín uralja a cuccainak nagy részét.

- Szép. Nagyon szép a házad. Egyedül laksz?

- Aha. Apám ötlete a design és hát egy megfelelő tervező segítségével meg is valósították azokat. Elég kifinomult lett, és az, hogy a fehér a domináns, és a néhol feltűnő fekete tárgyak kompenzálják ezeket. – olyan beleéléssel beszél erről. Tetszik neki, hogy lenyűgözött, ugyanis kis mosoly jelenik meg arcán.

- Hogy engedték meg neked, hogy 16 évesen egyedül élj?

- Van egy bejárónőm, aki gondoskodik rólam, de a többi az én felelősségem. Igazából könnyen ment az egész. Sose figyeltek rám túlságosan anyámék. Elfoglaltak.

- Áhh… Akkor lehet, hogy azért lettél ilyen, de ezt most nem rosszból mondom.

- Hát?

- Úgy értem, hogy rám odafigyeltek, ezért is lettem jó tanuló, viszont rád nem annyira, érted?

- Aha. De te ezt akarod? Mármint élvezed azt, hogy ennyit tanulsz? – felnevetek.

- Alig tanulok valamit. Napjában 2 óra maxi a hétvégéket pedig végigalszom nagyjából.

- Kezdesz kijózanodni. – leülünk a fehér bőr kanapéra. – De akkor hogy csinálod?

- Hamar felfogom miről olvasok, és Én figyelek az órákon. Nem beszélgetek Aronnel vagy Rennel.

- Jól van! De fontos dolgokról van szó általában.

- Meghiszem, mert ti aztán olyan fontos emberek vagytok.

- Még nem, de azok leszünk. Hiszek benne, hogy egy nap még ott lesz a CD-nk a polcokon.

- Bízunk benne.

- Amúgy kéne egy kicsit enned. Az javítana a helyzeteden.

- Nem, köszi. Nem hinném, hogy képes lennék enni. – felhúzott lábaimat lerakom a puha, nyúlszőrhöz hasonló szőnyegre. Lábujjaimat beletúrom, olyan, mintha selyem csiklandozná a talpamat.

- Nagyon puhaa.

- Amilyen puha, olyan drága is volt, és megkérhetnélek, hogy ne koszold össze, mert az előbb mostad fel a lábaddal az idevezető utcákat.

- Jaj, ne haragudj. – lekapom a szőnyegről és a hideg, barna fapadlóra rakom.

- Semmi. Inkább megmutatom, hol tudod megmosni.

- És addig koszoljak össze mindent? – nem mond semmit, csak alám nyúl és elindul a befelé vezető kis előtéren, aztán lenyomja a kilincset és a fürdőben lerak. Egy mukkot se szóltam, mint egy kőszobor, tűrtem az érintését, miközben egész testemben megborzongtam, mert végigfutott valami az agyamon, amit még magam se nagyon tudok feldolgozni. Felnéztem rá, arcát fürkésztem, amin semmi érzelem nem mutatkozik. Vajon hogy csinálja?

- Tedd be a kádba a lábad és mosd meg. Én kimegyek, ha nem baj.

- Nem, dehogy. Menj. – bár igen is bánom. Most, hogy kezdek belelendülni a közösségi életbe, elég unalmas magányosnak lenni. Visszatekintve az elmúlt éveket, igen unalmas életem volt.

Gyorsan sietek a talpam megmosásával, aztán kirohanok még majdnem vizes lábbal a nappaliba. Egyértelmű, hogy megcsúszok, de nem esek el. Minhyun elejt egy halk kuncogást én meg összehúzott szemöldökkel nézek rá.

- Megesik az ilyen, nem vicces.

- Az biztos. – még mindig alig tudja visszafojtani feltörekvő nevetését.

Ásítok egyet.

- Álmos vagy? – erre még egy ásítás a válasz. – Aludhatsz a szobámba.

- És akkor te? – megrántja a vállát. – Itt kint.

- Dehogy alszol te itt. Maradjunk annál, hogy én itt, te a szobádba.

- Biztos vagy benne?

- Teljesen. – elveszek egy párnát a heverőről és ledobom magam a puha szőnyegre.

- Te tényleg ott akarsz aludni? – megint elneveti magát. – Tudod, nem gondoltam volna, hogy te ilyen vicces lány vagy. – Hohóó, az első bók. Hova kell felírni? Minden esetre nagyon jól esik ezt TŐLE hallani.

- Én meg nem gondoltam volna, hogy egyszer így fogok veled beszélgetni. Örülök, hogy végül így alakult. – leül mellém törökülésbe, egy takarót terít rám óvatosan, közben szemeivel arcomat fürkészi.

- Soo Hee, ma nagyon csinos voltál. – ahogy meghallom ezt a mondatot, összeszorul a gyomrom, automatikusan feljebb húzom a lábaimat, összegömbölyödve fekszek a szőnyegen. Keze irtó lassan közelít arcomhoz, kitűri a hajamat oldalra, hogy belenézhessen szemembe. – Ne haragudj, hogy olyan bunkó voltam veled.

- De miért? – erre akarom már a választ azóta, mióta megtörtént köztünk az a dolog.

- Nem tudom. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy bejössz nekem. – saját maga is elvörösödik. Ez olyan váratlanul ért, és a szívemig hatoltak szavai. Egy nagyot dobban, légzésem felgyorsul. – Jó éjt. – lehajol, nyom egy apró puszit a homlokomra, és már húzódna el, mikor megragadom az állkapcsánál, lágyan, és lejjebb csúsztatom ajkait a számhoz. Megállítom, hogy döntsön Ő, akarja-e vagy sem. Forró levegőt fúj rám, aztán megfutamodik. Eltávolodik tőlem, így már több mint tíz centi van köztünk. Csalódott leszek. – Ne légy csalódott, de nem akarom elsietetni, egy tartós kapcsolatra vágyom. Szóval, Choi Soo Hee, eljönnél velem egy randira, mondjuk holnap este?

- Szíves örömest. – megnyugszom, de még mindig akarom a csókját. Feláll mellőlem, lekapcsolja a nappaliba a villanyt, korom sötét van. Lehunyom a szemem, még hallom léptei zaját, aztán elcsöndesedik minden.

Rátapad valami a számra, és mikor leesik mi, azaz ki az, elengedem magam. Alsó ajkamat tépkedi, majd kicsit ráharap, azzal beengedést bocsátok a számba. Nyelve szájpadlásomat csiklandozza, aztán lassú, érzéki mozgásba lejtenek táncot nyelvemmel. Kimászik az érzékszervével a szájnyílásomból, még egy csókot nyom ajkamra, és leszáll rólam. – Nem bírtam ki, bocsi.

- Ezt vártam már. – simítok végig mellkasán. – Jó éjt.

- Neked is. – még egy puszit kapok a számra és elmegy. Lehunyom a szemem, és megpróbálok gyorsan elaludni, hogy minél hamarabb eljöjjön a holnap.