- Szia, ne haragudj, nem láttál egy zsemleszínű Spánielt? – szalad oda hozzám egy jóképű fiatalember kétségbeesetten.

-  Öh… Tessék? – nézek rá furcsán. Nem hallottam tisztán a kérdést.

Kicsit lehiggad és elismétli: - Nem láttál erre felé egy zsemleszínű Spánielt? A parkban sétáltattam mikor meglátott egy másik kutyát és utána futott. Én szem elől tévesztettem és most itt vagyok. – megint kapkodva beszél.

- A-ha. Hát nem, nem láttam, de ha gondolod, segíthetek a megtalálásában. Csinálhatnánk plakátokat is, hátha könnyebben előkerül a jószág. – ajánlom fel.

- Oké. Én Aaron Kwak vagyok. – nyújt kezet.

- ________. – rázom meg puha tenyerét. – Esetleg kéne pár adat a kutyáról, meg a telefonszámod.

- Már adom is. – előhúz egy papírt, amire leírja a számot és a kutya pár adatát. – Zikonak hívják. Fajtiszta kan Spániel, nagy szemekkel. Zsemle színe van, talán kicsit világosabb. 3 éves.

- Ennyi azt hiszem elég is lesz. Akkor kezdjük azzal, hogy szétválunk. Én elmegyek arra. – mutatom az irányt. – Te meg arra. – bökök az ellenkező utcára. – És itt találkozzunk úgy más fél óra múlva. Ha nem lesz itt egyikünk időben, hívjuk egymást. Akkor is, ha megvan a kutya.

- Értettem. Akkor fighting. – emeli fel kezét.

- Fighting. – belecsapok, és már szaladok is abba az utcába, amerre kell mennem.

A lehető legtöbb embert leszólítom, de a többségüknek még csak idejük sincsen, hogy megválaszolják a kérdésemet. Elsuhannak mellettem.

- Ne haragudjon, nem látott egy...

- Nem. – lohol el sietősen egy középkorú, öltönyös férfi.

- Héé, maga. Elnézést. – szaladok oda egy idős hölgyhöz. – Nem látott esetleg egy Spánielt?

- Sajnálom, de nem. A belváros elég veszélyes egy elveszett kutyának. Jobb, ha minél hamarabb megtalálják. Sok sikert hozzá. – nagy, gurulós táskájával eltipeg.

Most rendesen beparáztatott. Mi lesz, ha nem lesz meg, vagy esetleg már túlkésőn? Igaza van a néninek. Veszélyes a város egy kutyának.

Felgyorsítom a tempót, alig fél óra alatt körbe jártam a környéket. Igaz, nem mentem tovább a hat sávos utaknál, de gondoltam, odáig a kutya sem mehetett el. Vagy ha igen, akkor visszaszaladt a városba. Talán Ő sem olyan butus, hogy átmenjen a város egyik legforgalmasabb útján.

Visszabattyogok a találkahelyre, de Aaron még nincs itt. Ránézek az órámra, ami jelzi, hogy még nem járt le egészen az idő. Talán pont most ér vissza. – És ahogy ezt gondoltam, tényleg így lett. - Na? – kérdezem.

Megrázza a fejét.

- Menjünk és készítsünk plakátokat. A közelben laksz?

- Igen.

- Akkor jó, mert én nem. Ugye van nyomtatód.

- Persze, hogyne. Akkor menjünk. – szomorú és csalódott. Látom rajta, hogy legszívesebben még egyszer átfésülné a környéket, de inkább szót fogad nekem.

- Nyugi, meg lesz Ziko.

- Elhiszem. – tudom, hogy nem. Látom rajta, hogy nem hisz nekem, csak nem akar veszekedni.

Megölelem. Nem sajnálatból, csak mert szükségét érzem annak, hogy most egy olyan személy legyen a közelében, aki pozitívumot sugároz át neki.

Elengedem. Vesz egy mély levegőt. – Itt vagyunk. – beüti a kapu kódját, ami sípolással jelez, hogy nyitva. Aaron belöki, udvariasan előre enged és megvárom, hogy követhessem. A második emeltre megyünk, elő keresi a lakáskulcsát és beleilleszti a zárba, ami kattan. Kitárja előttem a lakását. Nagyon szép, bár kicsit rendetlen.

- Bocsi, mostanában nem volt túl sok időm takarítani.

- Elnézem neked. Mit dolgozol?

- Az egyik Entertainmentnél.

- Ó. És milyen beosztásban? – érdeklődöm.

- Gyakornok.

- Valóban? De jó! Megismerhettem egy híres énekest. – örvendezem.

- Még nem.

- Majd úgy is az leszel.

Bekapcsolja a számítógépét és szinte azonnal neki is veselkedünk a tervezésnek. Keresünk Zikoról egy képet, ahol elég jól látszik az egész kutya.

- Milyen kis aranyos. – teszem hozzá, miközben nézzük a fotóalbumot róla. Elég sok kép készült a kutyáról, de egy mostanit választunk ki.

- Ez jó lesz. És akkor még ráírjuk az elérhetőségünket és ennyi.

- Így igaz. Várj, az enyémet is?

- Igen. Hátha egyikünk nem lesz elérhető és megtalálták.

- Okés. Hány példányba nyomtassuk?

- Legyen úgy 100.

- Az nem lesz kicsit sok? – ráncolom a homlokom.

- Nem baj. Minél előbb megvan, annál jobb. Mellesleg jó, ha sokan látják.

Bólintok. Megnyomom a nyomtatás gombot és beindul a masina.

- Szerintem, mivel úgysem nyomtat valami gyorsan, vigyük pakkokba. 20-at 20-at felkapunk és mire vissza jövünk, kész lesz nagyjából a többi is. Ja, és kábé méterenként helyezünk el egyet, illetve a forgalmasabb helyeken többet is lehet.

- Jójó. _________! Annyira köszönöm, hogy segítesz megtalálni. – hálásan vállamra helyezi tenyerét.

- Ez csak természetes. Gondolom te is segítettél volna, ha hasonló helyzetben vagyok.

- Igen, mivel tudom milyen érzés ez egy kutyásnak. Tényleg, akkor gondolom neked is van minimum egy.

- Úgy bizony. Jello. Japán spicc.

- Azok szép állatok.

- Tudom. Na, már meg is van 20 plakát. Én indulok elsőnek. Felváltva menjünk, hogy ne kelljen bezárni a lakást. Ha esetleg valami történne, hívlak. – kacsintok és már le is száguldozok a lépcsőkön.

A tűzőt, a ragasztót és a papírokat szorosan magamhoz ölelem. Letámadok egy villanypóznát, alig egy perc alatt már fent is van egy papiros. Megyek tovább, közben néha megállítom az embereket, kik persze nem látták szegény Zikot.

Tök hamar végig járom a környéket, szinte percek alatt fogyott el a 20 lap. Vissza sietek Aaronhöz, de megfeledkeztem a kódos ajtóról. Felcsöngetek hozzá, Ő pedig beenged.

- Na?

- Ké-készen vagyok. – lihegem.

- Tessék. Ezt idd meg mind. – nyom a kezembe egy palack vizet. Hihetetlen gyorsasággal kortyolom ki belőle az éltető vizet. Lehűsíti testemet.

- Hmm.. Kamsahamnida. Ez nagyon jól esett.

- Szívesen. Akkor én megyek is. Addig nyugodtan csinálhatsz bármit. – becsukja maga mögött az ajtót teljesen egyedül hagyva a lakásban. Oda ülök a gép elé és a facebookomon is megosztom a kutya eltűnését. Elég hamar megosztják ismerőseim is, talán van remény, hogy előkerüljön.

Épp olvasgatom a kommenteket, mikor visszaér Aaron. Ki van merülve.

- Itt. – fujtat.

- Ülj le és igyál. A többit hagyd rám, te menj és pihenj le. – lököm a kanapéra. – Kiraktam Zikot a Facebookomra is meg még pár közösségi oldalra. Meg lesz, szinte biztos vagyok benne.

- Reméljük a legjobbakat. – húzza száját.

- Jajj, te. – újból megölelem. – Elő kerül, nem hiszem, tudom. – egy puszit nyomok halántékára és eltűzök, még mielőtt megszólalhatott volna. Kicsit kínosan érzem magam, de majd elmúlik.

Folytatom az eddigieket.

- És az utolsó plakát. – dőlök neki a fának. Leülök a tövébe, kicsit pihentetem lábaimat, aztán visszaindulok. Most volt akkora szerencsém, hogy egy bácsi akkor jött ki, és tartotta nekem a kaput, amin gyorsan besurrantam.

Benyitok, de néma csend fogad. Aaron a kanapén kidőlve alszik ugyanabban a pózban, amiben ott hagytam. Gyengéden oldalra döntöm, hogy kényelmesebb legyen neki. Lábait felrakom a díványra, egy takarót ráterítek, amit a szobájából hoztam ki.

Álmában még szebb, mint máskor. Gyönyörű arcvonásai vannak, bőre sima, kezei vékonyak.

Elmosolyodom látványától.

Úgy döntök, míg ő békésen pihen, elmegyek zuhanyozni. Gondolom nem bánja, hisz azt mondta, azt csinálok itt, amit akarok. Keresek egy törölközőt és bevetem magamat a langyos víz alá.

Tetőtől talpig jó habosan átdörzsölöm a testem, lemosom magamról a sok habot és kiszállok a zuhanyból. Megszárítkozok, de nem akarom a koszos ruhámat visszavenni, ezért belopakodok Aaron szobájába és kitúrok egy hosszú inget magamnak. A fehérneműimet visszahúzom és arra rá az inget. Kimegyek a nappaliba és leülök a földre, pontosan a nyugágy mellé. Tovább bámulom Aaron arcát, végül én is beadom a derekamat, elnyúlok a szőnyegen és elalszom.

- Héé, pszt, ___________. Ébredj. – ébresztget Aaron.

- Hmm? Mi az? – ülök fel kómásan.

- Most hívtak, hogy meg lett Ziko. Megadtam a címemet, elhozzák ide. – annyira ragyog. Végre boldog. Meseszép a mosolya, maga az egész ember.

- De jó. – tapsikolok, de igazából nem tudok hangot adni önfeledt örömömnek, mert még túl fáradt vagyok ahhoz.

- Hány óra?

- Olyan 10 körül. – kinézek az ablakon, már elég sötét van odakint.

- Te jó ég. Mennem kéne. – hazudom.

- Jajj, ne siess. Várd már meg, míg ide hozzák. – megragad a csuklómnál fogva.

- Legyen. Aaron, én éhes vagyok.

- Készítsek gyors valamit? Mondjuk, én nem vagyok valami éhes, de oké.

- Nem, akkor hagyjad. Majd otthon eszek.

- Most már ne menj haza. Itt aludhatsz. Ilyen sötétbe nem engedlek haza. – olyan közel húz magához, hogy testünk egymáshoz simul. Hajamhoz iszonyat gyengédséggel ér hozzá, egy tincset hátra dob. Farkasszemet nézünk, aztán lecsukja hosszú pilláit, és lassan elindul felém. Birtokba veszi ajkaimat, ízlelgeti, de alig mer hozzájuk érni. Szopogatja a felső részét, miközben én az ő alsó ajkát nyalogatom. Megérzem én is a nyelvét, ami teljesen beindít. Kell, még többet akarok belőle.

Kicsit átváltok a hevesbe, de vissza fogom magam, miután behatoltam a szájába, mert nem akarok éhes farkasnak tűnni. Átveszi az irányítást, betör az én ajkaim közé.

Arcát simogatom, és a tarkóján babrálgatom rövidke haját.

Már épp mélyítette volna a dolgot, amikor csengetnek. Elszakadunk egymástól, sajnálkozva ad egy puszit orromra, majd odabattyog az ajtóhoz. Kinyitja, a kutya szinte az ölébe ugrik, izgágán ugrándozik körülötte.

- Nagy szerencséje volt magának fiatalember, hogy megtaláltam a kutyáját.

- Tudom, tudom és nagyon köszönöm, hogy visszahozta. Hogyan hálálhatnám meg?

- Nekem az is bőven elég, ha továbbá jobban vigyáz erre a jószágra.

- Ne aggódjon hölgyem, így lesz.

- Akkor hát, további jó éjszakát.

- Magának is. – bezárja az ajtót és játszadozik tovább Zikoval.

- Khöm… - krákogok. – Kiengedsz? – nézek a nyílászáró felé.

- Mondtam, hogy itt alszol.

- De én nem mentem bele. Amúgy is, most jobb, ha Zikoval töltöd az éjszakát. – kicsit lehet féltékenyen hangzott, de az is vagyok.

- Naaa, aludj itt! – letérdel a lábaim elé és könyörgőre fogja.

- Esetleg.

- Hol is tartottunk amúgy? – emelkedik fel a szintemre.

- Hmm… Azt hiszem itt. – csókolom meg.

- Várj egy percet. – ledobja magáról a fehér felsőjét. – Melegem van.

- Huh, nekem is az lett. – mérem végig felső testét.

- Folytassuk a hálóba? – felkap a karjaiba.

- Maybe… - rácuppanok ajkaira, ő pedig bevisz a hálóba.