- Huh, ennyire jó fellépésünk már régen volt. – lihegve csörtetek
be a pihenőbe. Ledobom magam egy fotelre, és nagyokat kortyolgatok a kis, fél
literes palackomból.
A SHINee is bejön az öltözőbe, Jonghyun pedig egyenest a
fotelem karfájára helyezi alfelét. Majdnem rám esik, de megúszom nem egészen szárazon, mert a számban levő vizet sikeresen magamra köpöm.
A torkomon akad, ezért köhögésre ingerel. Majd
megfulladok, de Jjong a hátamra csap párat, és máris jobb lesz. - Meg ne
fulladj itt nekem.
- Khöm… Már jobb. A ruhám meg majd megszárad, úgyse kell
visszamennünk.
- Hát nem.
- Mi lenne, ha rendelnénk ide kaját? – kérdezi Onew. – Én
nagyon éhes vagyok.
Mindannyian beleegyezünk.
Miután meghozzák
a finom ételt, leülünk törökülésbe a földre és elkezdünk enni. Annyi mindent
rendeltünk, hogy még marad is, pedig pukkadásig vagyok és valószínűleg a többiek
is, mert alig tudnak megmozdulni.
Fél óra múlva végre sikerül felkelnünk.
- Lassan tovább kell menni. Holnap megint fellépés. –
sóhajtozik Victoria.
- Ne is mond, nekünk is. – így Minho. – Szerintem ma még
élvezzük ki, hogy együtt lehetünk, aztán megint találkozunk egy pár hónap
múlva.
- Olyan rossz, hogy ilyen ritkán futunk össze. –
szomorkodik Luna.
Tudom, mit érez
szegény, hisz már nagyon rég óta tetszik neki Onew. Nekem pedig más…
- A munka kötelez, de persze, ha majd egyszer végre lesz
szabadidőnk, azt veletek töltjük. – feleli Onew.
Már ha lesz ilyen. Szerintem legközelebb is maximum az SM
Townon találkozunk, de az is még majdnem 2 hónap. Talán ha lesz valami show,
ahova mindketten megyünk.
A többiek elfoglalják magukat, míg én Jonghyunnal
kimegyünk kicsit a levegőre, persze csak óvatosan. A rajongók nem vehetnek
minket most se észre.
- Jók voltunk. Már nagyon hiányzott a közös fellépés. –
töri meg a csendet Jjong.
- Nekem is. Már jó régen találkoztunk , tény és való.
- Kéne megint egy közös dal. Az talán segítene.
- Nem lenne rossz, de ezt nem mi határozzuk meg. Nem
mostanában lesz comebackünk.
- Nekünk is még pár hónap. Hjajj, pedig tényleg jó lenne.
A Lollipopot még mindig szeretem, de azóta sokkal többet fejlődtünk hangilag.
Biztos össze tudnánk dobni valami ütőset.
- Fel kéne vetni a menedzsernek is. Az talán tudna
intézkedni. – ajánlom.
- Ja, majd beszélek erről Onewal.
A szél süvít, hideg van. A fák már rügyeznek, a Nap is
süt, de néhol még mindig van hómaradvány. Összébb húzom a kabátomat, de még így
is majd megfagyok.
- Fázol?
- Nem, nem annyira. – füllentem.
- De hisz lila a szád. – mutat rá az említett
testrészemre, amit gyorsan be is harapok. – Ne rejtegesd. – neveti el magát.
- Nem is tudom, miről beszélsz, nem fázok. – erősködöm.
- Hát jó, pedig odaadom a kabátomat, ha kell.
Meggondolom, de visszautasítom.
- Te tudsz valamit Onewékról? – suttogom.
- Hm? Onew és ki?
- Luna.
- Áhhh. Hát igen. Az interneten is ilyen-olyan videókat
vágnak össze róluk meg satöbbi, de nem tudok semmit róluk. Miért? Te igen?
- Ígérd meg, hogy tartod a szádat. Nem szeretek
pletykálni, de benned megbízok maximálisan.
Mintha ez kicsit meghökkentette volna. – És minek
köszönhetem ezt a bizalmat?
- Hát, fogalmam sincs. Olyan vagy, mint én. Te, Dinosaur
Sibling. – ököllel beleütök a felkarjába.
- Szóval te is hallottál erről a névről. Amúgy jó, hogy
azt állítják rólunk, hogy hasonlítunk a dinókra. – szép fogait rám villantja.
- Megesik. Sok fura nevet adnak a fandomok az idoloknak,
bár nem vártam volna, hogy rendesen dinó tesók leszünk. Te, Donghae és én. Höh!
- Szerintem aranyos. Amúgy tényleg hasonlítunk.
- Lehet. – megrántom a vállam semmitmondóan.
Egyszer csak megfog a vállamnál fogva Jjong és magához
húz, aztán már kész is a kép rólunk.
- Ne mond, hogy nem. – tolja a képembe a telefont.
- Jó, igazad van.
- Na, látod. – visszarakja a mobilját a zsebébe, de
valamit megint elővesz. – Kérsz nyalókát? Epres.
Elfogadom. Nekiesek a csomagolásának, de átadom
Jonghyunnak, mert nem sikerült leszednem róla a papírt.
- Tessék. – nyújtja át a cukrot. Belenyomom a számba és elkezdem
szopogatni.
- Nagyon finom. Honnan van?
- Passz. Már régebb óta itt van nálam. Néhanapján
elszopogatok egyet, ha nagyon hiányzik a cukor.
- Ti sem ehettek sok édességet, mi?
- Nem igazán. Ezért is tartok magamnál egy kicsit mindig.
Megállunk.
Visszatekintek arra, amerről jöttünk.
- Nem kéne visszamenni? – kérdezem. – Lassan elhagyjuk a
stúdiót.
- De, lehet.
Furcsán más lesz a levegő körülöttünk. Jonghyun már
egyáltalán nem az épületet bámulja, hanem engem.
Félősen a szemébe nézek.
Keze remegve, irtó lassan közeledik arcomhoz, aztán
irányt vált, és kiveszi a számból a nyalókát.
Egy lépés, fél lépés, 20 centi, 10 centi… végem. Lehunyom
a pilláimat és átadom ajkaimat Jonghyunnak, ki birtokba is veszi azokat.
Gyengéden simít végig nyelvével kiszáradt számon, melyet széjjelebb nyitok,
hogy betüremkedhessen testnyílásomba.
Édes nyálunk finom ízt ad csókunknak, mely a köztünk
forrt levegőt még inkább felhevíti. Jjong átkarolja a derekamat és közelebb húz
magához. Én kabátja alá fúrom jéghideg kezeimet és szorosan megkapaszkodok
kötött pulcsijában.
Ízlelő érzékszervével nem kapkod, szépen komótosan
barátkozik enyémmel.
Mire teljesen beleélem magam, elszakad tőlem Jonghyun.
A levegő kínossá válik, elengedem őt, de az Ő kezei még
mindig a csípőmön vannak.
- Ígérem, nem szólok erről senkinek egy szót se. –
esküdözöm.
- Nem. Amber! Ne tedd. Nyugodtan mond el, akinek csak
akarod. Ezt már rég meg akartam tenni, csak… khöm. – köhint. – Lehet nem itt
kéne. – bök szemével pár idősebb járókelőre. – Senkiben nem bízhatunk meg, csak
mi egymásban. Ezek is lehetnek újságírók.
- Igazad van. – bólintok. – Menjünk vissza.
- Tessék, itt a nyalókád. – adja oda a piros pálcikára
szúrt cukrot.
- Köszönöm, de nem kérem már. Elrontaná a szám ízét. –
rákacsintok.
- Hát jó, akkor ezt elrakom későbbre. – beletekeri a
csomagolópapírba és elmélyeszti a zsebébe. – Na, gyere ide.
Átkarolja vállamat, én derekára helyezem kezemet, és úgy
térünk vissza a meleg épületbe.
