The perfect photographer ~ (Kang Dongho [Baekho]) Smut
13:33
Öt éve vártam erre a pillanatra. És most
végre túlestem az első meghallgatásomon. Izgulva ültem le a sötétkék szövettel
beborított székre a főnök irodájában, és nagy reményekkel sétáltam ki onnan.
Egy hét türelmetlen várakozás után eljött a nap, amikor megtudom, hogy
megfelelek-e a munkai elvárásoknak.
Egyszerűen képtelen vagyok elszakadni a
kanapétól és a meleg takarótól, amibe szorosan bebugyoláltam testemet. Kezemmel
görcsösen szorongatom mobiltelefonomat, illetve a vezetékes telefont is csak
egy karnyújtásnyira helyeztem magamtól. Minél hamarabb fel kell vennem, ha
esetleg megcsörrenne.
Délután olyan kettő körül megszólal a kedvenc
dallamom, mely a Super Junior Daydream szám első szakaszából áll.
Remegve emelem fel a mobilt. A kijelzőn
csak egy telefonszám jelenik meg.
Ez
lesz az.
– jegyzem meg magamban.
Megnyomom a zöldellő gombot, és a
fülemhez emelem a készüléket. Megköszörülöm torkomat, majd belenyögök egy
erőtlen ’Halo’-t.
- Jó napot kívánok. Kim Sun Ah-hoz van
szerencsém? – szólal meg a másik oldalról egy öblös férfihang.
- Igen. Jó napot Önnek is. – válaszolom
egyenesen.
- Szeretném tájékoztatni Önt, hogy
felvételt nyert a Ceci Fashion Magazinehoz. Az igazgatóság alkalmasnak találta
Önt, mint fotós, de először gyakorlati státuszba állítjuk, miszerint a mostani
fotósunk segédjeként kell dolgoznia. Ennek a státusznak a kinövéséhez kemény
munkát várunk Kim Sun Ah. Képes lesz önhöz mérve a legkiemelkedőbbet
teljesíteni?
- I-igen. – örömömben alig tudom
megformálni a szavakat. – Azt hiszem.
- Legyen magabiztos, és akkor nem lesz
gond. Ha esetleg a fotósunk panaszt tenne a munkájára, azonnali intézkedéseket
végzünk. Természetesen ezt Ön is tudja. Holnap reggel 8-ra várja Kang Dong Ho a
Ceci Fashion Magazine székháza előtt.
- Kell magammal vinnem valamit esetleg?
- Nem, nem szükséges.
- Rendben. – jelképesen is bólintok,
mintha a vonal másik oldalán levő férfi itt lenne előttem.
- Van kérdése?
- Nem, nincsen.
- Akkor ez esetben további szép napot
kívánok. A viszonthallásra.
- Viszonthallásra.
Kinyomom a mobilt, és örültek módjára elkezdek
ugrálni a nappaliban.
Hirtelen feleszmélek, hogy örömömet meg
kéne osztanom családtagjaimmal is, és persze a barátokkal, így azonnal a
telefon után nyúlok, hogy elindítsam a lavinát.
Másnap
reggel háromnegyed 8
Ceci
Fashion Magazine székháza
Remegő lábakkal szállok ki a kis Cooperemből. Tipegve teszem meg a
parkoló és a bejárati ajtó közti rövidke távot. Sajnos többször is meg kell
állnom, hogy meg tudjam igazítani a folyton felcsúszó szoknyámat. Nem kedvelem
ezt a viseletet, de ilyenkor az ember rákényszerül hordására. Az első benyomás
a legfontosabb.
- Te lennél Kim Sun Ah? – szólít le egy fiatal srác.
- Igen. Ismerjük esetleg egymást?
- Nem hinném. Kang Dong Ho vagyok. –
nyújt kezet.
- Te lennél a magazin fotósa? Nem vagy
te kicsit túl fiatal? – kezet fogok vele, s közben tetőtől talpig végig
futtatom szememet egész lényén.
- De, lehet. Viszont mindenemet feladtam
azért, hogy fotós lehessek. És lám, itt vagyok ennél az ügynökségnél. Korea
egyik legnépszerűbb magazinjának dolgozhatok, és több ezer idolt kaphatok
lencsevégre különböző kompozíciókban. Én is kaphatok egy kis ízelítőt a
hírnévből, már nem mintha arra vágynék. Én csak a hobbimat végzem.
- Most érzem igazán, hogy még rengeteget
kell tanulnom. Évekbe fog telni a gyakornoki időszakom.
- Megpróbálok a lehető legtöbb dologban
segítséget nyújtani. – kemény vonásai egyszeriben eltűnnek, helyét egy édes
mosoly veszi át.
- Dong Ho? Vagyis ne haragudj.
Szólíthatlak így?
- A Baekho-t jobban kedvelem, de te úgy
szólíthatsz, ahogy akarsz. Csak az ügyfelek előtt maradjunk a Baekhonál. Oki?
Olyan lazán kezel. Kár volt ennyire túlzásba vinnem a hivatali
öltözéket. Rajta is csak egy kockás ing van. Kissé kényelmetlenül érzem magam.
- Most elviszlek a műtermünkbe, ahol
megismerkedhetsz a többiekkel. Mellesleg legközelebb nem kell ilyen ruhába
jönnöd. Feszengsz benne. Amúgy csinos vagy.
- Köszönöm. Megfogadom a tanácsodat
Baekho.
- Amúgy mit szerettél volna kérdezni?
- Most pontosan milyen munkát is kell
végeznem gyakornokként?
- Mellettem kell lenned. Nézni, ahogy
dolgozom. Lencséket kell adogatnod, fényeket állítanod, esetleg beleszólni,
hogy milyen pózt kéne a modellnek felvennie, satöbbi.
- Kicsit izgulok. – vallom be neki,
miközben idegesen kezemet gyűrögetem.
- Ez természetes. Nem kell félned.
Természetesen nem fogom leszedni a fejedet egyből, ha valamit elrontasz. Azért
vagyok, hogy fejlesszem a tudásodat.
Bólintok.
- Oh, és még valami. Tudod kezelni a
fényképezőt? Gondolom igen, de ilyen professzionálisra gondoltam, mint ez. –
elővesz a táskájából egy jó nagy gépet. Elkerekednek a szemeim. Rengeteg gomb,
tekerő, effektusok, melyekről még nem is hallottam. Mellesleg a táskából még
további lencsék kandikálnak kifelé.
- Ilyen monstrummal még nem volt dolgom.
Megfoghatom?
- Persze. – átadja óvatosan. Úgy kezeli,
mintha tiszta gyémántról lenne szó.
- Uh, van súlya. – jegyzem meg. Tényleg
nem könnyű.
- Be is durrannak a karjaim, mikor napi
2 fotózást le kell zavarnom. Gyakran már egy is sok.
Izmos alkarjára téved a szemem. Az erek
kidudorodnak rajta, ahogy fél kézzel még mindig fogja a kamerát.
- Na, de elteszem a készüléket, és akkor
induljunk meg, mert 10-re elő kell készítenem a műtermet. Délben kezdjük a
fotózást, ha az nem zavar téged.
- Nem, dehogy. És akkor ma már kell
segítenem?
- Igen, hogyne. Nem mondom, hogy
mindenben, de örülnék, ha legalább megfigyelőként jelen lennél.
- Okés. Ez azt hiszem menni fog.
Két
hónappal később
Végre a végére értünk ennek a napnak is.
Fáradtan, nagy sóhajok közt törölgetem le a lencséket a félhomályban. Már csak
egy lámpa ég, az is pislákol. Már rég ki kellett volna cserélnem. Baekho biztos
mondaná, hogy milyen hanyag munkát végzek, ha ezt észrevenné.
- Sun Ah? Te még itt bent? – érkezik
mögülem a hang.
- Baekho? Azt hittem már elmentél.
- Azt terveztem. Mit csinálsz? – néz a
kezemben lévő finom, selyemhatású rongyra.
- A lencséket tisztogattam és
gondolkodtam.
- Min? Ha szabad érdeklődnöm. – nagyon közel
lép hozzám. Egy pillanatra megragadja derekamat, és egy picit arrébb helyez.
Mellém áll.
- Még mindig nem értem, hogy hogyan kell
beállítani a szuper makrót a gépen.
- Nem túl sokat használjuk, de ha
gondolod, megmutatom. Kell esetleg valamire?
- A projektmunkára, amivel megbíztál. Ki
szeretnék menni a szabadba és útjára engedni a fantáziámat. Lehet születnek
egész jó kis képek hozzá.
- Akkor hozd ide a fényképezőt. Megmutatom. Én
addig szerzek valamit, amin kipróbálhatjuk.
Előveszem a mázsás masinát, Baekho pedig
egy szőnyeggel állít vissza a berendezések szobájából.
- Úgy gondolom, ez tökéletes lesz.
Ráközelítve egészen érdekessé válik a sok szál erdeje.
Át akarom adni neki a gépet.
- Ó, nem. Fogd csak te. Ezt meg
ráterítjük erre. – ledobja egy karfa nélküli székre a zöld szőnyeget.
Felkapcsol néhány világítást is. – Tökéletes. – dicséri meg saját munkáját.
- Én hova álljak?
- Guggolj le a szőnyeg elé. A kamerát
próbáld úgy fogni, hogy… Na várj, inkább segítek beállítani.
Elég szerencsétlenül érzem magam ezzel a
bazi nagy fényképezővel a kezemben. Megemelni is alig bírom.
És valószínűleg Baekho is így látja.
Mögém jön. Szinte a hátamra simul.
Kézfejemet megragadja és beállítja a tökéletes szöget.
- Most oké. Látod ezt a gombot?
- Igen.
- Nyomd le, miközben ezt elforgatod
kettővel jobbra.
- Áh, így? – utasításainak megfelelően cselekszem.
- Igen, így. Ügyes vagy. Most várd meg,
míg ráfókuszál a szőnyegre.
- Megvan.
- Akkor lőj egy képet.
- Kész. – büszkén felállok, de teljesen
megfeledkeztem róla, hogy Baekho mögöttem volt, így az állát bevágta a hátamba.
– Jaj, ne haragudj. – megfordulok, és felsegítem.
- Semmi baj. Megvagyok. – hatalmas
mosolya megnyugtat, hogy tényleg nem okoztam bajt. – Hadd lássam azt a képet. -
állát szinte ráteszi a vállamra. Derekamat mindkét oldalon megfogja. Nem tudom,
mi ütött belé, de tartok tőle, hogy ennek nem lesz jó vége.
- Milyen lett?
- Király. Büszke vagyok rád.
Csattan az arcomon a jutalom puszi.
Mindketten megdermedünk. Ezek szerint
Baekho sem számított rá, hogy hirtelen ötlettől vezérelve megteszi.
Csak állunk egymással szembe, és nézzük
a másik tekintetét.
Ha
már idáig elmentünk… lehet be kéne vallanom neki az érzéseimet. Lépnem kéne, de
hogy?
Még egy pillanatig nézem sötét íriszét,
és akkor megragadom mindkét oldalt az arcát, szájon puszilom. Hosszan.
Ellök magától.
Valójában nem erre számítottam.
- Mi ütött beléd? – hüledezik.
- Én, én azt hittem szeretnéd. – lesütöm
szégyenemben pilláimat.
- Igen, szeretném, de nem itt. –
szorosan átfonja ujjaival a csuklómat és bevezet a pakolós szobába. Erőszakosan
belök, mire nekiesek egy állványnak.
- Miért pont itt? – nézek körül a vékony
porlepte térségen.
- Mert nem bírok már magammal, de nem
akartam a műteremben. – letépi magáról az inget.
Mindig is sejtettem, hogy izmos, de nem
hittem volna, hogy ennyire. Csodálatos a kidolgozott teste. Már a látványától
is elindul bennem egyfajta vágy.
Ahogy ő közeledik felém, én úgy
hátrálok, míg nekimegyek valaminek, amire le is esek. Az ágy… Hát ezért akart ide jönni.
- De Baekho, ez kell a fotózásra.
- Nem érdekel. Vigyázunk rá, viszont én
már nem tudom megállni. – hevesen kibújik a nadrágjából is.
Megragadja a lábamat és sietősen leszedi
rólam is a csőnacit.
Hátrébb csúszok, hogy Baekho kényelmesen
fölém tudjon mászni.
A két lába közé szorítja csípőmet és úgy
próbál kicsomagolni felsőmből. Miután azt lehámozta, nyakamba fúrja arcát.
Elevenen felfal. Én telhetetlenül markolászom haját, és várom, hogy ő vezessen.
Hátamat simogatja a melltartóm tájékán.
Érzem, ahogy szétpattan a pántja. Gyorsan abból is kibújok.
Baekho erősen belemarkol mellembe,
nyelvét pedig betolja számba.
A körkörös masszírozást alkalmazza
emlőmnél, amit hamar megun, s izgalmasabb területekre téved. Egyenest bevezeti
markát csipke bugyimba. Egyik ujját végigvezeti csiklómon, és megállapodik a
nyílásomnál. Nem vacakolva az időt belém nyomja két ujját.
Nem értem hova ez a sietség, de rendben,
akkor én sem várok tovább.
Feltérdelek és letolom alsóját a combja
közepéjéig. Megragadom a hímtagját, és gyengéden nekiállok verni.
Mindketten nagyokat sóhajtunk egymás szájába.
El
akarok tőle szakadni, hogy megkérdezzem, miért siet, de az izgalom nem engedi.
Ráér később is, most viszont szexelni akarok. Már régen részesültem ilyen
élményekben, mellesleg most egy első osztályú pasival, akiért odavagyok.
Dongho kiveszi belőlem ujjait, hogy meg
tudja ragadni csípőmet. Beleültet ölébe, vagyis jobban mondva a farkára ültet
rá.
Apait, anyait beleadva élvezetünkbe,
mozgok rajta. Az ő ujja még mindig odalent tevékenykedik, és piszkálgatja vele
csiklómakkomat.
Felkiáltok.
- Jól van édes! Tarts ki. – ordítja
Baekho.
Izmaim elernyedtek a nagy mozgásban, de
folytatom, mert érzem, hogy lassan vége. Dongho magömlése folyamatossá válik,
majd hirtelen belém lövell. Szinte abban a pillanatban élveztem el én is.
Fejemet hátracsapva lovagolok tovább Kang ölében, de egyre kisebbeket rugózva. Végül
abbahagyom, mert már nem bírom tovább. Belezuhanok Baekho ölébe.
- Minden oké? – kérdezi még mindig
mosolyogva.
- Igen, azt hiszem. – lihegem fáradtan
és elernyedten.
- Mondanám, hogy pihenjünk le, de… -
körülnéz. – Hazavigyelek?
- Nem, köszönöm. Megpróbálok
hazatalálni. Nem akarom itt hagyni a kocsimat estére.
- Érthető. – végig simít a karomon. –
Szeretném, ha nálam aludnál. Nem akarok második fordulót, viszont úgy érzem,
hogy üres lenne az estém nélküled. Megvacsorázhatnánk otthon, filmezhetnénk,
meg amit csak akarsz.
Bólintok. – Okés.
Elolvadok szavaitól. Nagyon édes. Szívem
iszonyatosan zakatol odabent.
- Sun Ah, viszont van egy kevésbé jó
hírem. Én nem is tudom, mit tegyek. Az agyam és a szívem nem ugyanazt diktálja,
és már hetek óta őrlődöm felette.
- Mi lenne az? – szomorkás izgatottság
kerít hatalma alá. Gondolom nem fog tetszeni az, amit hallani fogok.
- Állást kaptam máshol. Ezért is
keresett a cég másik fényképészt helyettem. Nem kevés összegért kaptam
ajánlatot, de én nem hiszem, hogy képes vagyok elhagyni az országot.
Egyszerűen, ha arra gondolok, hogy nem láthatom nap mint nap mosolyodat,
selymes hajadat, nem érezhetem illatodat, ideges leszek.
- Kang Dongho. Ha képes leszel miattam
visszautasítani egy nagy lehetőséget, én esküszöm, megöllek.
- De értsd meg, hogy nem akarom. Én
érezném magamat rosszul, ha elmennék. Viszont a pénz.
- Szükséged van arra az összegre. Nem
tudom, mire kell neked, de nagy hasznát vennéd, tudom. Különben most nem
vesződnél. Ezért is mondom én, hogy menj.
- Kim Sun Ah. Szeretlek, és ezért nem
megyek sehová. Itt lezárok mindenféle kommunikációt. Öltözzünk, és megyünk
hozzám.
Leragadtam az Sz betűs szónál. – Én is
szeretlek. – szorosan megölelem újból és csenek tőle egy csókot.
Nem
akartam vele összejönni, mert féltem a munkahelyi kapcsolattól, de végül nem
bántam meg semmit (még az elhamarkodott dugást sem)…
0 megjegyzés